Keresés

%

Bejelentkezés

A kosár tartalma

Akcis COFIDIS webshop hitel
  • Összetevők
  • Konfigurálás
  • Termékleírás
  • Átvételi lehetőségek
  • Értékelés
  • Vélemények
GyártóXiaomi
Eddig a legtöbb Mi Bandet ívesebb formavilág jellemezte, de a Mi Band 4C kifejezetten szögletes lett. Ennek a dizájnnak az egyik előnye, hogy aránylag nagy megjelenítőt lehetett egyszerűen belezsúfolni. Egy 1,08 hüvelykes panelt vonultat fel a szerkezet, ami TFT technológiás, szóval nem AMOLED, mint a Mi Band 5-ben. 220 x 128 képpontos felbontású a képernyő, érintésérzékeny a felülete, és még azt is megtudhattuk, hogy 200 nites fényerővel tud szolgálni – a Mi Band 5 450 nitre képes. Erős napsütésben talán már nehézkes lesz leolvasni, de általában jól teljesíthet majd. Ugyanazt a rendszert használja itt a Xiaomi, mint a több Mi Bandnél, szóval hasonló funkciókat lehet majd itt is igénybe venni. Az eszköz képes jelezni az értesítéseket, az üzeneteket pedig el is lehet olvasni a felületén, a hívásoknál pedig megjeleníti a hívó nevét vagy telefonszámát. Beállítható majd figyelmeztetés a gyakori ivásra, mozgásra, és este sem pihen majd a kütyü, ilyenkor ugyanis tudja monitorozni az alvási ciklusokat. A Mi Band 4C gyárilag 5 különböző beépített sportmóddal rendelkezik majd, melyeket automatikusan képes felismerni és követést indítani. Ez az öt opció a futás, a biciklizés, a gyors sétálás, a futópadon edzés és a tornagyakorlatok végrehajtása. Több mozgásszenzor is található a szerkezetben, és azt külön ki kell emelni, hogy rendelkezik pulzusmérővel. Tudja majd bizonyos időközönként, és folyamatosan is mérni a pulzust, attól függően, hogy a felhasználónak éppen mire van szüksége. Bluetooth modult használ az eszköz LE kiterjesztéssel a kapcsolattartáshoz, hogy minél alacsonyabb energiafelhasználás mellett legyen megoldható az adatátvitel. Android és iOS rendszerű mobilokkal is lehet majd minden gond nélkül társítani a filléres Mi Band modellt. 5 ATM víznyomást tud elviselni a Mi Band 4C, ami azt jelenti, hogy rendkívül jól használható akár vízi sportok űzése közben is. Segítheti a felhasználó munkáját akár úszás közben is anélkül, hogy bármilyen baja eshetne. A szoftverében pedig külön lehet is jegyezni az ilyen edzési formákat. A Mi Band 4C könnyed, csak 13 grammot nyom, így kényelmesen lesz hordható, és a kialakítása olyan, hogy jól szellőzik alatta a bőr. A szilikonos szíj ezúttal is cserélhetőre lett tervezve, de másként illeszkedik ez a házhoz, mint mondjuk a Mi Band 5-nél. Fekete, kék, narancssárga és zöld szíjakkal lehet majd gyárilag megvásárolni, ezeket utólag is meg lehet majd venni, és idővel egyre több szíj alkothatja a kínálatot. Mint minden Mi Band eddig, a Mi Band 4C is nagyon jól fogja bírni egy töltéssel, 14 napig lehet majd normál használat mellett úgy hordani, hogy nem szorul töltésre. Az eszköznek be van építve a töltőcsatlakozója (USB), így nem kell hozzá feleslegesen kábelt hordozni, cserébe azonban ez a felépítés egy fokkal sérülékenyebb, mint amit már korábban megszokhattunk a Mi Bandeknél. A töltés kb. 2 órát vesz igénybe, egy 130 mAh-s akku van a burkolat alatt.
Bolti átvétel}Bolti átvétel2021.04.27
Foxpost}Foxpost2021.04.28
előre átutalással:
699 Ft
online fizetéssel:
699 Ft
utánvéttel:
899 Ft
PickPack Bp}PickPack Bp2021.04.28
999 Ft
PickPack vidék}PickPack vidék2021.04.29
999 Ft
Futár}Futár2021.04.28
Budapesten kívülre:
1 990 Ft
Budapestre:
1 270 Ft

Hírlevél

Iratkozz fel, hogy mindig időben értesülj akcióinkról, kedvezményeinkről, játékainkról.

CIB bankCIB bank fizetési tájékoztató és GYIK

COOKIE-k (sütik)

Ez a weboldal, ahogy a legtöbb is, használ cookie-kat (sütiket, melyeket a saját böngésződ tárol a saját gépeden), a sütik segítségével tudjuk biztosítani az oldal működését és a kényelmes, személyre szabott vásárlói élményeket.

Ha folytatod a böngészést, azzal elfogadod a sütiket és az adatvédelmi tájékoztatóban írtakat.