Keresés

%

Bejelentkezés

A kosár tartalma

Egyéb

Hogyan építs hangrendszert hallgatási szokásaid alapján?

Sok számítógépes hardver és szórakoztató elektronikus eszköz, többek közt a tévékről szóló cikkeink után most merüljünk el az audioélmény csiszolgatásában, és nézzük, milyen típusú hangfalak közül választhatsz!

Hogyan építs hangrendszert hallgatási szokásaid alapján?

Ahhoz, hogy otthoni körülmények között remek hangzást érj el, nem feltétlenül van szükséged egy 7.1-es hangrendszerre, illetve hatalmas hangfalakkal sem kell felszerelned környezetedet. Ha rászánsz pár percet, hogy el tudd dönteni, milyen szokások szerint használnád a hangfaladat, meghozhatod a számodra legjobb döntést! Persze mi sem egyszerűbb megvásárolni a legjobbnak mondott legdrágább berendezéseket, ugyanakkor az igényeidnek megfelelően megeshet, hogy egy kedvezőbb árú, kisebb, kevesebb szerelést és bekötést igénylő rendszerrel is boldogan távozhatsz a kasszától. Lássuk tehát, milyen szempontok merülnek fel, amikor hangfalvásárlásra adod a fejed!

Mit válassz passzív zenehallgatásra?

Passzív zenehallgatáshoz elsősorban egy hagyományos hangfalpárt javaslunk beszerzésre, amit könnyen ráköthetsz a televíziódra vagy a számítógépedre. Abban az esetben, ha egyéb tevékenységeid mellett hallgatsz zenét, és nem ülsz le kifejezetten a hangzásra koncentrálva élvezni a zeneszámokat, akkor egy minőségi asztalra vagy polcra, illetve falra fúrható hangszóró tökéletesen kielégíti majd az igényeidet. Ha szereted a basszus hangzást, és erre koncentrálva választanál hangfalat, fordulhatsz egy 2.1-es kiszereléshez is.

Mit válassz aktív zenehallgatásra?

Ha aktívan szeretsz zenét hallgatni, szeretsz odafigyelni a hangzásvilágra, vagy imádod a hangos erőteljes hangfalakat, akkor egy olyan nagy méretű modellhez érdemes fordulnod, ami kialakításában a padlóra helyezhető el. A kis méretű padlón álló hangfalak is képesek teljes értékű, tökéletesen kielégítő hangzást nyújtani, ha több  beépített hangszórót helyezett el bennük a gyártó. Emellett az ilyen kialakítású hangszóról kevesebb helyet is foglalnak, így ha például egy kisebb lakásba vagy kis szobába keresel hangfalakat, bátran fordulhatsz azokhoz a darabokhoz is, amik méretükben nem olyan impozánsak, mint a társaik.

Milyen hangfalat válassz a televíziódhoz?

Ha a tévénézés élményét szeretnéd emelni egy jó hangzású hangfallal, akár kábelcsatornákat nézel, akár sorozatokat vagy filmeket, és alkalmanként zenét is hallgatnál az okostévéd YouTube vagy egyéb lejátszóappjain keresztül, a legjobb választás, ha egy soundbart szerzel be. Számos különböző minőségű soundbart találsz, olyat, ami remek Dolby Armos térhangzást nyújt, ami több dedikált térhatású üzemmóddal rendelkezik, és olyat, ami kedvező áron biztosít szenzációs hangzást, hihetetlenül egyszerű beállítási küszöb mellett. Egy jó soundbar képes mélységet adni a hangélménynek, és kivetíteni a hangokat az egész helyiségben, ezért ahhoz, hogy a különböző soundbarok közül választani tudj, egy átfogóbb elemzést készítünk majd a jövőben.

Milyen hangfalat válassz az igazi filmélmény eléréséhez?

Ha mozitermekbe illő hangzásra vágysz, és igazi filmkedvelő vagy, akkor elengedhetetlen, hogy a legjobb térhangzást biztosító rendszerek felé fordulj. Egy surround hangrendszer beszerzése ilyen esetben elengedhetetlen. Amikor ekkora feladat áll előtted, nem csupán a készülék kiválasztása lesz a feladatod, de fel kell mérned azt is, hogy milyen szobába, hova helyezd el a rendszer összes hangszóróját. Fel kell mérned a teret, a szoba méretét, és el kell döntened, hogy a hangszórókat a bútorokba, a falra, a sarokba vagy a padlóra helyezd-e.

Összegzés

A téma hatalmas, de ebből a bejegyzésből már tudhatod, mi a kiindulási irány, és milyen célra, milyen hangfalakat válassz magadnak. A jövőben elmerülünk a különböző hallgatási területek részletezésében, és segítünk választani a megannyi modell között, és meghatározni a fontos különbségeket.

Vissza az oldal tetejére

Hírlevél

Iratkozz fel, hogy mindig időben értesülj akcióinkról, kedvezményeinkről, játékainkról.

2011 Ország boltja minőségi díj
2011 Ország boltja népszerűségi díj
2012 Ország boltja népszerűségi díj
2014 Ország boltja minőségi díj
Cofidis webhop hitel, otthonról, kényelmesen
ISO 9001 minőségi rendszerszabvány
Foxpost csomagautomaták
Pick Pack csomagpontok
CIB bankCIB bank fizetési tájékoztató és GYIK

COOKIE-k (sütik)

Ez a weboldal, ahogy a legtöbb is, használ cookie-kat (sütiket, melyeket a saját böngésződ tárol a saját gépeden), a sütik segítségével tudjuk biztosítani az oldal működését és a kényelmes, személyre szabott vásárlói élményeket.

Ha folytatod a böngészést, azzal elfogadod a sütiket és az adatvédelmi tájékoztatóban írtakat.