Keresés

Bejelentkezés

A kosár tartalma

Hardver

Február 12-én jelenhet meg a Galaxy Home Mini

Egy mára már törölt sajtóbejegyzés a Samsung oldalán talán leleplezte a Dél-Koreai óriás új okoshangszórójának megjelenési dátumát.

Február 12-én jelenhet meg a Galaxy Home Mini

Először 2018 augusztusában a Galaxy Note 9 debütálása mellett jelentette be a Samsung, hogy a Galaxy Home-mal bővíti az okosotthon termékpalettáját, és egyidejűleg belép az intelligens hangszórók piacára. A leginkább üst alakjára emlékeztető készüléket válaszlépésként kezdték megalkotni az Apple Siri alapú HomePodjára, a Google asszisztenssel működő Nestre, és az Amazon Alexával működő Echora.

Közel 18 hónappal később a Galaxy Home-ot még mindig nem tették elérhetővé, melynek azóta feltűnt a hónapokkal ezelőtt bétatesztelésre került kistestvére, a Home Mini. A gyártó állítása szerint ez idő alatt tovább tökéletesítette az eszközt, hogy az bizonyosan a lehető legjobb eredményt nyújtsa.

A múlt hónapban megtudhattuk a Samsung fogyasztói elektronikai részlegének vezérigazgatója, Hyunsuk Kim Bloombergnek tett nyilatkozata után, hogy a Samsung 2020 elején készül a boltok polcaira tenni a Home Minit. Most azonban a Tizen Help kiszúrta, hogy a technológiai óriás sajtóoldalára felkerült egy bejegyzés, amit természetesen azóta eltávolítottak, miszerint a Galaxy Home Mini február 12-én fog megjelenni.

Galaxy Home Mini funkciók

Egyelőre nem tudni, hogy azért távolították-e el az oldalt, mert hibás időpont szerepelt rajta, vagy azért, mert a Samsung a február 11-i Unpacked eseményén szeretné megtenni a nagy bejelentést San Franciscoban, ahol várhatóan bemutatja majd a Galaxy S20 sorozatot és az új Galaxy Z Flipet.

A Tizen Help információi szerint először csak Dél-Koreában jelenik majd meg a kütyü, melyet 99000 wonért (nagyjából 80 dollárért) lehet majd megvásárolni. A forgalmazása az elkövetkezendő hónapokban költözhet át az Egyesült Államokba. Nem kell sokat aludni az egy hét múlva tartandó eseményig, ezért hamarosan első kézből tudhatunk meg mindent a gyártó legújabb termékéről.

Vissza az oldal tetejére

Hírlevél

Iratkozz fel, hogy mindig időben értesülj akcióinkról, kedvezményeinkről, játékainkról.

2011 Ország boltja minőségi díj
2011 Ország boltja népszerűségi díj
2012 Ország boltja népszerűségi díj
2014 Ország boltja minőségi díj
Cofidis webhop hitel, otthonról, kényelmesen
ISO 9001 minőségi rendszerszabvány
Foxpost csomagautomaták
Pick Pack csomagpontok
CIB bankCIB bank fizetési tájékoztató és GYIK

COOKIE-k (sütik)

Ez a weboldal, ahogy a legtöbb is, használ cookie-kat (sütiket, melyeket a saját böngésződ tárol a saját gépeden), a sütik segítségével tudjuk biztosítani az oldal működését és a kényelmes, személyre szabott vásárlói élményeket.

Ha folytatod a böngészést, azzal elfogadod a sütiket és az adatvédelmi tájékoztatóban írtakat.