Keresés

Bejelentkezés

A kosár tartalma

Mobil

25 millió eurós bírságot kapott az Apple az iPhone telefonok lelassításáért

Véget ért a francia ügyészség vizsgálata az Apple ellen, mivel a nagyvállalat 2018-ban megerősítette, hogy az egykor kiadott akkumulátorkezelő funkciójával lelassította a készülékeit.

25 millió eurós bírságot kapott az Apple az iPhone telefonok lelassításáért

A francia fogyasztóvédelem a mai napon jelentette be, hogy 25 millió euró, körülbelül 27,4 millió dollár bírságot szabott ki az Applere a régebbi iPhone modellek szándékos lelassításáért.

A francia fogyasztóvédelmi és csalásellenes hivatal (DGCCRF) 2018 januárjában kezdte meg a vizsgálatot az ügyben, amikor az Apple beismerte, hogy az iOS frissítése lelassította a teljesítményét a régebbi iPhone-oknak. Az Apple nyilatkozata szerint ezzel a lépéssel próbálták ellensúlyozni az elavult lítium-ion akkumulátoros telefonokban felismert problémákat.

A felügyeleti szerv feltárta, hogy az iPhone 6, iPhone SE és iPhone 7 modellek tulajdonosait nem tájékoztatta a vállalat az iOS 10.2.1 és 11.2 verziójú operációs rendszerek kiadásának pillanatában, hogy ha feltelepítik az új frissítéseket, akkor azok lelassíthatják a készülékük működését az említett energiamenedzselési módosítások miatt.

iPhone akkumulátor

Közel két éve nyilatkozta  először az Apple, hogy az alacsony akkumulátorteljesítmény a készülékeiben váratlan leálláshoz vezethet, amikor a processzor keményebben kezd dolgozni. Ennek megelőzésére a vállalat olyan funkcióval bővítette az iOS-t, ami képes visszafogni a központi számolóegység teljesítményét, amikor a készüléket a véletlen leállás veszélye fenyegeti. A társaság akkor került bajba, amikor nem tett nyilatkozatot a változtatásokat illetően, és az iPhone tulajdonosok azt feltételezték, hogy az Apple szándékosan tette lassabbá készülékeit az új modellek iránti kereslet kialakításának növelésére.

Az Apple három évvel ezelőtt indította azt az akkumulátor-csereprogramját, melynek keretében a hibásan működő iPhone 6s telefonoknak nyújtottak ingyenes támogatást. Mikor a vállalat felfedezte, hogy a probléma több más típusú készülékére is kiterjedt, akkor próbálta meg egy iOS frissítéssel orvosolni a helyzetet, és ez vezetett végül a mai napon lezárult fogyasztóvédelmi ügy kialakulásához. A cupertinói vállalat anno elismerte, hogy jobban kellett volna kommunikálnia a helyzetet, és korlátozott ideig akkumulátorcserét ajánlott az iPhone 6-hoz és az újabb modellekhez is.

Az Apple nem kommentálta azonnal az eredményeket, de nyilatkozatában a France 24 francia állami hírcsatornának közölte, hogy megköszöni az ügyészséggel kötött megállapodást, és továbbra is az lesz a céljuk, hogy az iPhone készülékek működőképesek maradjanak, ameddig csak lehet. Az Apple 2019 negyedik negyedéves profitja 13,69 milliárd dollár volt, aminek a 27,4 millió dolláros bírság a 0,002%-át teszi ki. Egy átlag magyarországi munkavállaló számára egy ilyen arányú büntetés a keresetéből nagyjából 1800 Ft-ot vonna el.

Vissza az oldal tetejére

Hírlevél

Iratkozz fel, hogy mindig időben értesülj akcióinkról, kedvezményeinkről, játékainkról.

2011 Ország boltja minőségi díj
2011 Ország boltja népszerűségi díj
2012 Ország boltja népszerűségi díj
2014 Ország boltja minőségi díj
Cofidis webhop hitel, otthonról, kényelmesen
ISO 9001 minőségi rendszerszabvány
Foxpost csomagautomaták
Pick Pack csomagpontok
CIB bankCIB bank fizetési tájékoztató és GYIK

COOKIE-k (sütik)

Ez a weboldal, ahogy a legtöbb is, használ cookie-kat (sütiket, melyeket a saját böngésződ tárol a saját gépeden), a sütik segítségével tudjuk biztosítani az oldal működését és a kényelmes, személyre szabott vásárlói élményeket.

Ha folytatod a böngészést, azzal elfogadod a sütiket és az adatvédelmi tájékoztatóban írtakat.